Hazádnak rendületlenül

 

Fiatalok! Soha ne felejtsétek,
És mondjátok el, ha ti lesztek vének!
A Szent László hadosztály, el nem bukott,
Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!

Emlékezzünk!

„Hazánknak a keleti veszedelemmel: a szovjet bolsevizmussal vívott élet-halál harcában, a még rendelkezésünkre álló emberanyag legjavából egy új elithadosztályt, a Szent László Hadosztályt állítom fel.”

Így hangzott 1944. október 12-én az akkori honvédelmi miniszter, a nyilas időkben öngyilkosságot elkövetett vitéz csataji Csatay Lajos vezérezredes rendelete.

A Szent László Hadosztály 1944. október 17-én alakult meg a kelenföldi Károly-laktanyában.

Az ejtőernyősök élén változás történt, ugyanis parancsnokukat, vitéz Szügyi Zoltán alezredest kinevezték a frissen megalakult Szent László hadosztály parancsnokává. Tervezett hadrendje szerint egy Ejtőernyős ezred (Pokorny László őrnagy) két zászlóaljjal , egy Gránátos ezred (Stefán Valér alezredes) két zászlóaljjal, egy Repülő-lövészezred (Heinrich István alezredes) két zászlóaljjal és egy Felderítő osztály (Nyéki-Takáts László százados) tartozott hozzá.Ezalatt Pápán október 7-én megalakult az 1. ejtőernyős ezred körülbelül 1000 frissen behívott újonc és hét tiszt vezetésével, melyet azonnal beolvasztottak a Szent László hadosztályba. A hadosztály ereje az elit, harcedzett ejtőernyősökből, a várpalotai tanzászlóaljból, testőr-lövészzászlóaljból és csendőrökböl, valamint tisztehelyettesképzősökből állt, továbbá a légierő gépfelszerelés nélkül maradt önkéntes személyzetéből tevődött össze.

Fegyverzete két rohamtüzér ütegből – Zrínyi rohamlöveg -, gépvontatású tábori tarackos tüzérségből, légvédelmi gépágyús ütegből és egy páncélvadász osztályból, továbbá páncélos szakaszból (1 Turán harckocsi, 5 Nimród páncél-gépágyú) állt.Később a németektől kiegészítésként kaptak néhány Hetzer típusú rohamlöveget. A Hadosztályt így egységesen soha nem vetették harcba, leginkább tűzoltó szerepet osztottak az egyes alakulataira.

A Budapesten tartózkodó ejtőernyősök ebből semmit sem vettek észre, ugyanis őket október 23.-27. között Dunaharaszti-Soroksárra szállították, ahol a Soltra, valamint Kecskemétre vezető utak lezárása volt a feladatuk, a 22. SS Önkéntes Lovashadosztály alárendeltségében.

Pesten persze olyan zűrzavar volt, amilyen még soha. Alig bírtuk megtalálni a káoszban a helyünket. De nem sokáig töprengtünk. Célunk: harc, Nagymagyarországért és a bolsevizmus ellen. Katonaszívünk lehetetlennek tartotta, hogy valamikor is egykori fegyvertársunk ellen fordítsuk csöveinket, bármennyire is utálatosan viselkedtek a németek mind a honvédséggel, mind a civilekkel szemben. Október 23-án már a haraszti védőállásban voltunk, azzal a kétségbeesettnek látszó elhatározással, hogy megállítjuk a Budapest szívébe törni akaró orosz tömeg hömpölygését.

Miután egy erős német Stuka-támadás a csoportosuló kb. 120 orosz páncélos közül mintegy hatvanat megsemmisített, vagy mozgásképtelenné tett, a megmaradtakból kb. 40 Soroksárnál, 20 pedig a haraszti sávban indult meg gyalogsággal alaposan megtűzdelve, hogy védőállásunkat letiporja.

Az ejtőernyősök Dunaharaszti-Soroksár térségében kemény harcokat vívtak a támadó szovjet páncélosokkal és gyalogsággal és megvédték állásaikat. Ami ezután következett, az a német vezérkari főnök szerint hihetetlenül meseszerű volt. A Budapest ellen törő első és legelszántabb roham sorsa alig 10 perc alatt eldőlt. A szovjetek komoly veszteségeket szenvedtek, melynek eredményeként a hadosztályt „bárdos brigantiknak” keresztelték el – a jobb mellükön hordott, bárdos hadosztályjelvény miatt – és parancsba adták, hogy közülük nem lehet foglyot ejteni.

 Az ejtőernyős fiúk úgy kushadtak a lövészlyukakban, hogy még egy sapkarózsa sem látszott belőlük. A páncélosok gyanútlanul közeledtek a csendesnek látszó vidéken, mikor megmozdultak a göröngyök, megindultak a kukoricaszár kúpok, a fák tövéből kísértetiesen ordító fantomok pattantak föl, és az alig 100 m-re lévő harckocsik kezelői még fel sem ocsúdhattak, máris körülugrálták őket, mint a halál angyalai, az esernyős rémek. Kifújtak a Faustok (Panzerfaust 60 típusú egyszer használatos kézi páncéltörő fegyverek K. D.) csövei, és a páncéltornyokon, hernyótalpakon egymás után robbantak a faustfejek, leemelve a tornyot, szétszaggatva a hernyótalpat, szénné égett várrá változtatva az erődöket az előbb még büszke vöröskatonákkal. Alig telt bele tíz perc, már ott lapítottak a fiúk az árokban és vicsorgó foggal várták a támadó orosz gyalogságot. Méghogy Pestre akarnak a büdösek bemenni! (…)A német vezérkari főnök földhöz vágta a sapkáját és az izgalomba belesápadt arccal rekedten hörögte: három hadosztályt ilyen harcosokból és a Donig űzöm velük vissza az oroszt egy hónap alatt!”

A soroksári állásokból november 12-én vonták ki az ejtőernyősöket csak azért, hogy Isaszegnél újra harcba dobják őket. Itt kapták a németektől a babonás félelemmel kiejtett Mordskelte, vagyis „Fenegyerekek” becenevet. A szovjet támadást csak úgy tudták elhárítani, hogy közvetlenül a saját vonalak elé kértek zárótüzet a német tüzérségtől.


A Szent László hadosztály főhadnagya saját gyártású álcafelsőben, valamint a hadosztály ejtőernyős katonája 43M Király géppisztollyal.

November 19-én az Isaszeg előtti védőállásokban súlyos harc tombolt. Az oroszok áttörését, csupán az utolsó tartalékok, köztük az aknavetősök, bevetése akadályozta meg.

Két napra rá, 1944. november 22-én a megtépázott I. ejtőernyős zászlóalj maradékát kivonták a frontról, és Budapestre, a Károly laktanyába szállították.

A kivérzett I. zászlóaljat haladéktalanul Pápára szállítják, ám a II. zászlóaljnak nincs ekkora szerencséje. Újrafelfegyverzés után, mely főleg német gyártmányú MG 42-es villámgéppuskák, Panzerfaust 60 és 8. 8 cm-es „Panzerschreck” páncéltörő fegyverek felvételezéséből állt, a zászlóaljat a Csepel-szigetre irányították, a német „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály alárendeltségébe kerül, és a Szigetszentmiklós-Halásztelek vonalban kiépített állásokat tartja, az előretörő szovjet csapatokkal szemben, egészen december 19-éig.

December 20-tól az Ipoly és Garam folyók között dúlt a harc, amelyben a Szent László Hadosztály zöme részt vett. Párkányról indulva a letkési hídfő visszafoglalása volt az első feladat amelyet a Felvidéken végrehajtottak. Feladatuk a német csapatok visszavonulásának fedezése volt, ezért az Ipoly vonalán véres harc kezdődött a túlerőben lévő oroszokkal szemben.

 

A harc fő súlya Letkés térségében volt, a helység többször is gazdát cserélt de a nyomasztó túlerő végül a hídfő feladására késztette a magyar vezetést.

 

A másik jelentős hídfőcsata Helembánál zajlott le, ahol kezdeti sikerek után kénytelen visszavonulni a II.gránátos ezred is.

 

Az oroszok erőltették a folyamátkelést, de két nap alatt 24-26 között a II.ejtőernyős zászlóalj 18 átkelést hiúsított meg.

 

A német visszavonulás miatt értelmetlen és egyenlőtlen harc arra késztette a magyar vezetést, hogy elrendelje a visszavonulást. Ezt annál is inkább erőltették, mert amíg az Ipolyt védték, a szovjetek a hátukba kerültek a Garam folyó balpartján, majd elérték a Dunát is 27-én.

A Hadosztály a Garam mentén foglalt tehát új védőállást ami ellen a szovjetek december 29-én kezdtek átfogó támadásba a Párkány-Nána-Garamkövesd általános irányban.


Az I. zászlóalj másfél heti pihenő után ismét bevetésre került, ezúttal Kéthely irányába.

A Szent László Hadosztály ekkor már csak 50 tisztből és 1350 fő legénységből állott, de megállították a támadást.

A Garamon január 6-án éjjel közel 200 harckocsi bevetésével újabb támadásra indult az orosz és ez az erő elsöpörte nem csak a Szent László Hadosztály csapatait, hanem a mögöttük ellentámadásra készülődő német 8.páncéloshadosztályt is és elérte a Komárom-Érsekújvár vonalat. A megmaradt csapatok Libád irányban páncélöklökkel törtek ki.

A kéthelyi, valamint a Csepel-környéki harcokban megtizedelődött zászlóaljakat Garamon vonták össze, innen indultak útnak Pápára, ahová 1945. január 14-én érkeztek meg. Ekkor a két zászlóalj összlétszáma 400 fő volt. Pápán a Szent László hadosztály vezetése újraszervezte az ezredet úgy, hogy a 400 túlélőt egyenlő arányban osztották el a teljesen tapasztalatlan újoncok között. Kiképzésük után a zászlóaljak 1945 március 23-án, illetve március 26-án hagyták el Pápát, az ejtőernyős fegyvernem születésének helyét. Sokan soha nem tértek vissza.

A hadosztályt Pápán feltöltötték és a Dunántúli harcokban vetették be Berhida térségében. Miután az oroszok elfoglalták Veszprémet, fedezte a német 3. és 5.  SS páncéloshadosztályok visszavonulását, majd a Zala folyó mögé vonult vissza. Más részei a Balatontól északra fedezik a német visszavonulást aminek következtében az ejtőernyős ezred 60%-a elveszik.

A folyamatos hátrálás következtében a Szent László Hadosztály Muraszerdahelynél elérte a magyar határt. Ekkor Lajtos Árpád vezérkari főnökkel az élen a hadosztály zöme kijelentette, hogy nem hajlandó tovább harcolni német földön, német érdekekért. A hadosztályparancsnok, Szügyi Zoltán tudomásul vette a döntést és így a csapatok zöme egyszerűen hazament. A maradék hadosztály 1945 május 11-én díszmenetben tette le a fegyvert az orosz hadifogságot elkerülendő, az angolok előtt az ausztriai Preiteneggben., akik azonban kiszolgáltatták őket az oroszoknak.

A Szent László Hadosztály tagjait az orosz hadifogság után itthon börtönbüntetés, üldöztetés, megbélyegzés várta. Szügyi Zoltán vezérőrnagyot a „Népbíróság” életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

 

Bűne az volt, hogy védeni merte hazáját.

 

"Háborúban hallgatnak a múzsák"-
mondták bölcsen a rómaiak egykor,
de ha a hősök sírját már behúzták,
megfeledkezik róluk az utókor,
mert elmúlt már éppen két emberöltő,
s már nem festi vér vörösre a hantot,
akkor nem hellgathat sohasem a költő!
Szólni kell! Kézbe kell venni a lantot!
Hogy volt egy hadosztály, mely el nem bukott,
Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!

Mint annyiszor a történelmünk során,
Hazánk felett az ég sötétre borult,
És magyar vér ömlött földjeink porán,
mert elvesztettük a világháborút.
Mikor a győzelem reménytelen volt.
Jó magyar népem, nehéz döntést hoztál,
Hogy becsületünkön ne essen folt,
Megszületett a Szent László hadosztály.
A hadosztály , mely soha el nem bukott,
Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!

Ma már alig vagyunk, kik emlékszünk még
A hősi csatákra. S ki emlékszik mindre?
Soroksárra? Hogy Dunaharaszti ég?
Isaszegre? Letkésre? Kicsindre?
És a felvidéki ütközetekre?
A dunántúli utolsó harcokra?
A fagytól fekete, halott kezekre?
S a vérbeborult baráti arcokra?
A hős hadosztályra , mely el nem bukott.
Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!

Ajánlás

Fiatalok! Soha ne felejtsétek,
És mondjátok el, ha ti lesztek vének!
A Szent László hadosztály, el nem bukott,
Mert meg tudott halni, ha győzni nem tudott!

 

 

Bátorság, Hit, Tudás

 

A kezdet

Emlékezzünk!

"Csatay Lajos honvédelmi miniszter 1944. október 12-én kiadott rendelete szerint: „Hazánknak a keleti veszedelemmel: a szovjet bolsevizmussal vívott élet-halál harcában, a még rendelkezésünkre álló emberanyag legjavából egy új elithadosztályt, a Szent László Hadosztályt állítom fel." A tényleges szervezés csak október 17-én kezdődött meg, a hadosztályparancsnok vitéz Szügyi Zoltán vezérőrnagy lett, a vezérkari főnök vitéz Lajtos Árpád vezérkari őrnagy."

 

Bátorság, Hit, Tudás

Oldalak